Hanuka

Ha egészen személytelenül akarjuk megfogalmazni a chanukka jelentõségét, mondjunk el csak ennyit: egy kicsiny nép a maga õsi hagyományaiért, a maga hitének és életformájának szabadságáért harcba száll és gyõz a belsõ visszavonás és külsõ elnyomás aránytalan túlereje ellen. Békés földmûvelõk, jámbor papok, akiknek még fegyverük is alig-alig van és sem tudásuk, sem gyakorlatuk a hadvezetéshez, legyõzik a Nagy Sándor katonai iskolájában felnõtt tábornokokat, a hadviselés mûvészeit. Bárhogy magyarázzuk is az eseményeket, bárhogy is igyekszünk azokat a józan ész eszközeivel hozzáférhetõvé tenni, mégis csak azt kell elmondanunk: csoda, a lélek, a hit, a meggyõzõdés erejének csodája volt ez a küzdelem és csodája annak a Láthatatlannak, akinek kormányzó akaratát emberi küzdelmeinken, tépelõdéseinken, fájdalmainkon át csak oly ritkán adatik meg észrevennünk.

A makkabeus hõsük diadalútjában szinte hallani véljük az elõttük láthatatlanul ott haladó Isten dübörgõ lépteit. Ha a makkabeusok tehát akármilyen eszméért szálltak volna harcba az elnyomás ellen, akkor is csodálatos és bátorító példaadás lenne a gyõzelmük. De õk nem "akármilyen" hitért harcoltak, hanem azért a hitért, amely legszentebb kincse ma is a felfelé és elõre tekintõ emberiségnek: az Egyisten hitéért. És itt ismét arra kell gondolnunk, hogy a legfobb ellenség talán nem is a külsõ ellenség: Antiochus Epiphanes volt, hanem a zsidó népen belül a gyöngéknek, a hitükben megtántorultaknak, az alkalmazkodóknak, a "korszerû"-eknek ijesztõen nagy tömege. Antiochus Epiphanes elnyomása talán elmúlt volna a makkabeusok felkelése nélkül is, aminthogy végül is önmagában omlik össze minden zsarnoki gõg, - de ha a hellénisták gyoztek volna, ha a Jeruzsálembe zarándoklókat a szent városban ugyanúgy bálványképek, hierodulák, pogány szertartások fogadták volna, mint bármely másik szír város helyi istenének szentélyében, akkor ez belsõleg vetett volna véget a zsidó vallásnak, de a zsidó vallással együtt az egyistenhitnek is. Akkor nemcsak mi, késõ unokák, nem hirdetnõk most templomaikban az Egyisten hitvallomását, de nem születhetett volna meg a kereszténység és az iszlám sem. Mélységes történeti igazságszolgáltatás rejlik ezért a katolikus egyháznak amögött az állásfoglalása mögött, hogy szentjeinek sorába iktatta a makkabeus vértanúkat, Hannát és hét gyermekét, évrõl évre felújítván emlékezetüket, és hogy a makkabeusok könyveit a maga szent könyveinek sorába is iktatta. Valóban "szent"-jei a makkabeusok mindenfajta vérségi, népi és hitbeli kapcsolaton túl a magasabbrendû emberiségnek, az Istent-hívõ, ideálokért lelkesedni tudó, eszményekért küzdõ, a szellemi értékekért áldozni akaró emberek közösségének. És végül még egy fontos tanítást tartogat számunkra ez a történet. Mintha mindaz, amit most elmondtunk, az õsi, szentírásunkban gyökerezõ zsidó történeti világképet igazolná. Itt, ezen a ponton találkozhatik csodálatos szintézisben modern kutatás és õsi hit, a kritikai történész józansága és a vallásos hívo rajongó csodavárása. A makkabeus szenvedések és küzdelmek értelmezésében elfogadhatjuk ez események legelso krónikásainak magyarázatát: szenvedés és megszabadulás, gyász és megváltás nem kívülrol, hanem belülrõl születik, belülrol éri a közösséget. Amiképpen nem volt véletlen a görög elnyomás, mert hiszen zsidó emberek hutlensége, a zsidó társadalom gyöngesége adott módot és ürügyet az üldözésre, azonképpen szükségszerû volt a megváltás is abban a pillanatban, amikor a makkabeus hõsök nyomában szent harcára indult az új életre ébredt zsidó nép. Mintha történetünknek ez az epizódja is a prófétai tanítást akarná igazolni: "Egy pillanatra ha el is hagytalak, nagy irgalmamban magamhoz ölellek ismét. Haragom túláradásában, ha el is rejtém orcámat elõled, szempillantásig tart csak felgerjedésem, de végtelen irántad való szeretõ irgalmam: így szól megváltód: az Úr!"

 

 
WEBSHOP

judaica.hu

 

Kabbala