3. A kettős kőtábla


Szintén ősi zsidó jelkép, csakhogy a menórával és a Dávid-csillaggal ellentétben nem elsősorban a zsidó identitást, inkább a zsidó vallást, a vallásos gondolkodást szimbolizálja. Eredete a messzi bibliai múltba nyúlik vissza: a Szentírás szerint Mózes két kőtáblára írva hozta le a Szináj hegyéről a Tízparancsolatot. Így a kettős kőtábla mindmáig (és nem is kizárólag zsidó körben) az általános emberi erkölcsöt és a mózesi tanítást, a Tórát hirdeti. Ezért szokták azt leginkább zsinagógák, zsidó iskolák és vallási intézmények homlokzatára helyezni.

Ugyancsak a fenti szellemi értékek miatt alkalmazzák a kőtábla-díszítést a zsinagóga belső elemein és kárpitjain, a Tóra-szekrény függönyén, a Tóra köntösén és minden olyan kelléken (művészeti és népművészeti alkotáson egyaránt), amely a vallási gyakorlatot szolgálja. A kettős kőtábla motívuma sajátos, egymáshoz illeszkedő vonalvezetéssel és belsejében többnyire az egyes parancsolatokra utaló szöveggel, vagy számokkal szerepel a zsidó művészetben. Ez azt jelenti, hogy mindkét táblán héber betűszámokat láthatunk (a héber ábécé első tíz betűjét), vagy a parancsolatok kezdőszavait. (Mivel a 2-3. és a 6-10. igék egyaránt tiltó törvények, ezek esetében, nehogy összetévesszék őket, nem csupán a kezdő szó szerepel, hanem a tiltó szócska mellett még egy héber szó jelzi a parancsolatot.)

Vigyáznunk kell: a tárgyakon szereplő kettős kőtábla nem feltétlenül dönthet a tárgy zsidó jellegét illetően, hiszen ez a szimbólum, a héber Szentírás, általános elismertsége okán, és a fent említett vallási tartalom miatt a keresztények számára éppoly szent, így jelképünk a keresztény európai kultúrában is gyakorta előfordul. Csakhogy amíg a keresztény gyakorlat baloldalt kezdi a számozást, addig zsidó tárgyak esetén mindig a jobb oldali tábla az első. Előfordul az is, hogy római számokkal jelzik az egyes parancsolatokat, a sorszámok mégis mindig jobb oldalról, felülről lefelé haladnak tovább.

A zsidó hagyomány szerint az első táblán öt olyan törvény áll, amely az egész néphez szól, s ezek a parancsolatok vallási-erkölcsi jelentőséggel bírnak. Velük szemben a második táblán levő öt ige az egyénhez, minden egyes emberhez szól, s ezek inkább társadalmi-erkölcsi mondanivalót hordoznak. Nem véletlen - hangoztatja a zsidó hagyomány - hogy az első parancsolat így kezdődik: anókhi (= Én vagyok), ami Isten megnyilatkozását jelzi, míg az utolsó ige e szóval fejeződik be: leréakhá (= a felebarátodé). Vagyis a Tízparancsolat lényege nem más, mint az Egyistenhittől eljutni a felebaráti szeretetig.

Tudnunk kell azt is, hogy a zsidó és a protestáns ábrázolásokon egyaránt öt-öt parancsolat szerepel a két kőtáblán, míg a katolikus szellemű rajzokon, az első táblán három, a másodikon hét igét találunk. Ennek kettős oka van: egyrészt a pogány eredetű képi ábrázolást tiltó második parancsolatot, mintegy elrejtve, beolvasztották az elsőbe, s hogy az igék száma ne változzék, a magántulajdont védelmező tizedik parancsolatot kétfelé osztották. Másrészt a szülőtisztelet törvényét, amely zsidó felfogás szerint az egész néphez is szól, áthelyezték a kizárólag az egyénhez szóló második táblára.

A kettős kőtábla a fent említett művészeti ábrázolások mellett hitközségi iratokon, pecsétnyomókon, levélpapíron is gyakorta felbukkan, akárcsak érméken, gabella-pénzeken és magánemberek által viselt, használt gyűrűn, medálon, ex-librisen. Sűrű előfordulása ékesen bizonyítja a zsidó közösség ragaszkodását bibliai hagyományaihoz, az ősi erkölcsi törvényekhez.

 
WEBSHOP

judaica.hu

 

Kabbala